Posta

http://therebellovers.blogspot.hu/

Posta

Sziasztok!

Átmenetileg abba hagyom a blog írást, és arra koncentrálok, hogy könyvet írjak (végre) Ahogy láthattátok az utolsó blogomat lezártam, ennek komoly oka van... :) azt a történetet fogom folytatni (persze némi változtatással) és megpróbálom olyan jóra megírni, hátha sikerül végre... könyvet faragni belőle...
A többi blogom továbbra is látható marad, és ha lesz időm, meg némi felesleges energiám és ide illő gondolatom, akkor folytatom majd ezeket... de most az első az a könyv lesz, amire mindig is vágytam!
Remélem nem haragszotok meg rám!
Addig is (amíg nem jelentkezek újra) köszönöm, ha olvastok...

Vampire life 7.

Végre otthon voltunk... el sem hiszem. A nagyi úgy ölelt át, mintha ezer éve nem látott volna...
- Annyira hiányzol nekem... furcsa, hogy nem vagy itthon... - a bordáim még fájtak kicsit, de pár óra alatt összeforrtak a töréseim...
- Te is hiányoztál... de most már itthon maradunk... csak, Andyvel keresünk egy házat... de megígérem, hogy a közelben...
- Moon, vérzik a szád... - mondta... - mi történt? - a fogam volt a hibás...
- Ah... biztos elharaptam... - mosolyogtam rá és egy zsepit nyomtam a sebre...
- Tudod... nem kérdeztem semmit, amikor előkerült az apád... nem firtattam, hogy mitől lettél sokkal szebb, mint amikor eltűntél... mert öreg vagyok és sok mindent láttam... de most érdekelne, hogy mi történik veletek...
- Nagyi... - az igazat megvallva, mivel minden felelősség az én vállamat nyomta... elmondhattam az igazat... - ülj le... és elmesélek mindent...
Némán hallgatta végig a történetemet... meg akarta nézni a fogaimat... ez volt az egyetlen kérdése... azután elmosolyodott...
- Szegény Andrew... biztos ennyi együtt töltött idő után hiányzik az anyukája...
- Nagyi, te olyan aranyos vagy... - mosolyogtam...
- És most hol van?
- Apuval átmentek... tudod az apukája még... nem tudja mi történt Amyvel...
- Oh... talán süthetnék egy sütit... - önkéntelenül elmosolyodtam...
- Nagyi... mi... nem eszünk... ha nem muszáj
- Ja igen... akkor... mit csináljunk? - nézett rám kérdőn...
- Hát... segíthetnél nekünk házat keresni... olyan jó lenne...
- Ez remek ötlet... - lelkesedett fel...
- De, csak, ha jól vagy...
- Remekül... - nyeltem egyet, ami égette a torkomat...
- Nagyi... te nem szeretnél... örökké élni? - hallgatása meglepett...
- Nem kicsim... én már olyan sokat éltem... szeretnék még egy kicsit... Joeval boldogok leszünk, együtt ülünk a hintaszékben minden nap... felolvas nekem... aztán néha elmegyünk a nyugdíjasokhoz táncolni... és szépen... elmegyünk, ha eljön az ideje... fáradt vagyok az örökléthez...
Egy csepp vér folyt végig az arcomon...
- Istenem Moon... vérzel...
- Nem... ez csak...
- Így tudsz sírni?
Bólintottam...
Átölelt... olyan forrónak tűnt a teste... pedig normális volt...
- Olyan hideg vagy, mint egy szikla... - engedett el...
- Sajnálom... de tudod... tulajdonképpen halott vagyok...
- Értem én, csak hát ezt nehéz elfogadni...
- Átmehetnénk ahhoz a pletykás nénihez, hátha tud valami jó kis házat a környéken...
- Na látod ez jó ötlet... - máris átmehetünk...
- ŐŐ nagyi... nekem most kicsit el kéne szaladnom...
- Hova?
- Éhes vagyok... - húztam el a számat... szégyenkezve...
- Ne szégyelld magad... azt hiszem ez természetes... nincs valami... amivel segíthetnék? - nézett rám...
- Őhh... nekem vér kell...
- Tudod... van valaki, aki talán tud segíteni... gyere...
A kórház felé vettük az irányt. A nagyi szaporán lépkedett mellettem...
- Nem kell szaladni... még bírom...
- Na... kapkodd a lábaidat...
- Nagyi, ha én kapkodom, akkor te nem látsz... - mosolyogtam rá...
- Ejj...
Megérkeztünk...
- És most?
- Van itt egy kedves ismerősöm... pont ott dolgozik, ahol a vért tartják... én feltartom te pedig beosonsz és hozol magatoknak... - a nagyi átment kommandóba
- Mi történt veled? - néztem rá...
- Az unokám vagy... és ha ez kell a boldogságodhoz... hát akkor segítek...
- Jajj nagyi... csak le ne bukjunk...
A kórházba léptünk. A nagyi egyenesen a cél felé indult én pedig elbújtam egy ajtó mögé... egy idősebb férfivel állt le beszélgetni... közben intett, hogy mehetek... elsuhantam mellettük, észre sem vettek semmit... a táskámba pakoltam pár zacskó vért és az ablakon távoztam... a kórház elől felhívtam a nagyit...
- Már kint vagyok... - nevettem bele a telefonba...
- Akkor megyek én is... - tette le, majd megjelent pár perccel később az ajtóban...
- Nem is láttalak... ez hihetetlen... - meglepett mennyire simán túlesett azon, hogy mennyi minden történt velem az elmúlt két évben...
- Nagyi, téged nem zavar?
- Nem... örülök neki, hogy élsz... és ha annak az az ára, hogy vért iszol... hát áldásom rá...
- Köszönöm... mindent...

Amikor újra a házban voltunk, a tasakokat bepakolta a hűtőbe, mintha teljesen természetes lenne... Az egyiket elém rakta... fintorogva néztem rá... A konyhaszekrényből kivettem egy poharat, beleöntöttem, és megmelegítettem a vért... még így sem volt túl jó, de még mindig élőbb mint a zacskóban... a fogaim koccantak a pohár szélén...
- El ne harapd... - lépett be apu...
- Hogy vannak? - kérdezte a nagyi...
- Te vért iszol? - nézett rám apu döbbenten... - de hát a nagyi...
- Nyugi kisfiam, maradt neked is... Moon mindent elmesélt és hoztunk a kórházból vért... - lenyomta apámat a székbe és melegített neki bögrében vért... - igyál kisfiam...
- Moon...? - nézett rám apu dühösen...
- Katona... a királynődként, nem kérdőjelezheted meg a döntéseimet...
- Felség... - biccentett... - a te döntésed... - De az apádként, rávetted az anyámat, hogy betörjön a kórházba?
- Ez jogos... akkor elfenekelsz? - néztem rá szemtelenül... - amúgy a nagyi nem tört be sehova... én voltam, ő csak beszélgetett egy régi ismerősével...
- Moon... a nagyanyád hajlamos a magáévá tudni mindenki problémáját, ezt te tudhatnád a legjobban...
- Peter, ne beszélj rólam úgy mintha nem lennék itt... nincs semmi probléma... most igyatok... addig pedig meséld el, hogy mi van Andrew apukájával...
- Hát elégé maga alatt van, Amyvel évszázadokig együtt voltak... Andy jobban bírja, mert nem volt olyan szoros a kapcsolatuk...
- Ez nem igaz, csak... Andy...
- Mindegy... ne veszekedjetek... - a nagyi olyan könnyen kezelte a helyzetet, hogy az már meglepőbb volt, mintha egy fehér holló ült volna a fején...
- A katonák?
- Elszállásoltunk pár katonát Andyéknél, páran itt maradnak, a többiek pedig az iskolába mennek a diákokat fogják védeni...
- Rendben.
- Ide? - nézett a nagyi apura értetlenül...
- Én vagyok a parancsnok... pár katona itt marad, hogy megvédjenek bennünket...
- És mit mondok Joenak?
- Azt, hogy apu haverjai... vagy bármit, ők nem olyan katonák, akik egyenruhában masíroznak... teljesen átlagos embereknek néznek ki...
- Hát jól van... - egyezett bele...
- Nagyi, téged egyáltalán nem zavar, ami történik?
- Nem, örülök kicsit... végre történik valami körülöttem... valami izgi... - mosolygott...
- Anyu, olyan vagy, mint egy gyerek... - ráncolta a szemöldökét apu... mire a nagyi felnevetett, mintha ezer csengő töltötte volna be a szobát...
Hirtelen felkaptam a fejem... Andy támasztotta az ajtófélfát, lehajtott fejjel...
- Jó napot... - köszönt a nagyinak...
- Jajj kisfiam, gyere, ülj le... melegítek... - azzaql eltűnt a mikrónál és visszatért egy újabb bögrényi vöröslő nedűvel... Andy nem volt olyan értetlen mint apu, csendesen megköszönte, majd belekortyolt, hallottam, ahogy fogai a bögrén koccannak és elmosolyodtam...
- Apukád jól van? - néztem rá...
- Minden rendben lesz... - mosolygott rám keserűen.
- A nagyi segít találni egy házat...
- Köszönjük! - fordult mosolyogva az asszony felé - és ezt is... - tartotta fel a bögrét, mire a nagyi elmosolyodott...
- Igazán nincs mit... hiszen a családért bármit...
- Tudja, majd megháláljuk... ha eljön az ideje...
- Arra semmi szükség... - mosolyogta...
Andy levett a polcról egy üres poharat, a saját csuklójába harapott és megtöltötte... utána Peterhez lépett...
- Te is... - apám engedelmeskedett... - Moon... - lépett hozzám...
- Mit csinálsz? - kérdezte a nagyi...
- Tetszik tudni... a vámpír vér... mindennél erősebb gyógyszer... sem ön, sem Joe, nem voltak soha vámpírok áldozatai, így nincs veszély, nem fognak átváltozni tőle, de megerősödnek és még nagyon sokáig boldogan élhetnek együtt... csak igyák meg... - tartotta a nagyi orra elé a poharat... - együtt...
- És hogy veszem rá Joet hogy beleigyon... ebbe... - fintorodott el...
- Természetesen őt is beavatjuk, hogy ne kelljen hazugságban élniük - mondta Andy határozottan... de már nem is kellett várni... Joe döbbenten állt az ajtóban, szemét a vöröslő poháron legeltetve...