Ghost life 2.

Aznap semmi sem történt, leszámítva, hogy elkísértem, vagyis, ahogy Andrew mondaná "elkísértettem" a nagyit és Joe-t táncolni... irtó aranyosak voltak... Joe mellett biztonságban van a nagyi...
A kórház megint üres volt... A nővérkék aznap nem pletykáltak... és ő sem jött el... gondoltam rá, hogy hazamegyek, de aztán magamra parancsoltam. Milyen dolog már, hogy leskelődnék utána... biztos megvan a maga élete és nincs szüksége szellemek társaságára... elszomorított...

Másnap azonban nagy meglepetés ért. Miután nagyi megejtette a napi látogatást és elmesélte az estéjét, egyszer csak megérkezett ő... már akkor tudtam, amikor még be sem ért, mert a nővérkék kuncogva köszöntötték... hát igen... Mr. Tökéletes...

- Szia... - lépett be - sajnálom, hogy tegnap nem jöttem, de gondolkoznom kellett... és van egy ötletem... de nagyon nehéz ez nekem, szóval légy türelmes...
- Egy szavadat sem értem, azon kívül, hogy sajnálod, hogy nem jöttél tegnap... de nem haragszom, örülök, hogy ma itt vagy... - mosolyogtam rá...
- Van kedved velem tölteni a napot?
- Persze! - lelkesedtem fel...
- Na jó, vannak szabályok... először is, próbára kell mennem, ami nem lesz veled egyszerű... tudod, nem csak én látlak téged, hanem ott mindenki...
- Hogy??? - döbbenten szálltam le a levegőből...
- Ahh... mi... őőő... nem tudom, hogy mondjam el...
- Szellem vagyok és előttem próbálsz titkolózni? - néztem rá fintorogva... - nem hiszem, hogy ennél sokkal megdöbbentőbbet tudnál mondani...
- Hidd el...
- Jó, akkor mit tegyünk, hogy könnyebb legyen?
- Leírom... - mosolygott...
- Ha úgy könnyebb...
Papírt és tollat kért a nővérkéktől, akik boldogan teljesítették a kívánságait.
Meredten figyeltem, ahogy a papírra veti a betűket... * Mi mind szörnyek vagyunk... *
Felhúzott szemöldökkel néztem rá, mire mosolyogva lehajtotta a fejét... és tovább írt...
* egy iskolába járunk, ami különleges "emberek" részére van fenntartva*
- Biztos nem könnyebb elmondani?? - néztem rá
- De... most már... szóval a zenekar... mi vámpírok vagyunk... egy különleges "szörnyeknek" fenntartott iskolába járunk... és szerintem neked is velem kéne jönnöd, ma megismerhetnéd a többieket és akkor lenne társaságod... de nagyon fontos, hogy azt kell, hogy higgyék, hogy halott vagy...
- MI?
- Tudod, az a szellem, aki meghalt... te csak bolyongó vagy... és az olyanok mint te... kirekesztettek minkét világból... érted?
Nyeltem egyet... elhitetni mindenkivel, hogy halott vagyok... nem kis feladat... de hát gondolom simán menni fog...
- Ez azért nehéz, mert a családom, tudja, hogy nem vagy az... ezért mondtam, hogy nem láthatnak meg téged... mert... akkor fuccs a tervemnek...
- Mikor találtad ezt ki???
Lehajtotta a fejét... megesküdtem volna, hogy zavarban van...
- Amikor a mamád megmutatta a fényképedet... - motyogta... - azonnal meg akartalak ismerni...
Elvörösödtem...
- Szóval, mit gondolsz... menni fog?
- Fogalmam sincs...
- A lényeg, hogy minél kevesebbet járj mostantól haza... ez az ára annak, hogy velem... velünk lehess... és a fiúknak is azt kell hinniük hogy halott vagy... szóval senki nem tudhatja rajtam kívül a titkodat...
- Benne vagyok... - döntöttem hangosan.
- Akkor... mehetünk?
Bólintottam...

Az utcán jártunk... az emberek átsétáltak rajtam, ami nagyon bosszantó volt...
- És, hogy tudsz a napon járkálni?
- Csak mese...
- Kereszt?
- Mese
- Szenteltvíz?
- Mese
- Ezüst karó, vagy golyó?
- Hát az azért tuti fájna, de túlélném...
- Tudod, hogy az emberek azt hiszik magadban beszélsz?
- Basszus... - morgolódott... - csak tudod, veled olyan könnyen beszélgetek... - elmosolyogta magát...
- Ennek örülök...
- Na itt várj meg, elmegyek a kocsimért és mehetünk... - azzal eltűnt mellőlem én pedig az utcasarkon ácsorogva tűrtem, ahogy újra és újra áthaladnak rajtam az emberek...
Percekkel később előkerült egy fekete autó sötétített üvegekkel és megállt mellettem... persze tudtam, hogy ő az...
- És most? Hogy nem fog átrepülni rajtam az autó, amikor elindulsz? - néztem rá értetlenül, miután beültem...
Elnevette magát...
- Nem fog, ez egy különleges autó... - mikor elindult hunyorogva vártam, hogy átszáguldjon rajtam minden, de nem így lett... mosolyogva figyelte ahogy lassan kinyitom a szememet...
- Ez hogy lehet?
- Mondtam, különleges...
Az út további részében arról faggattam, hogy halottként mennyiben különböznék a jelenlegi állapotomtól...
- Igazából, csak annyi, hogy, ha halott lennél, nem ragaszkodnál a testedhez ennyire... tudod... most szükséged van rá, hogy a tested mellett legyél... többnyire. A halottak szellemei nem járnak a testükhöz a temetőbe...
- Értem, szóval el kéne kerülnöm a kórházat is?
- Hát...
- De ha nem mehetek haza, sem a kórházba, akkor... hol fogok lakni??
- Van egy kollégium az iskolához tartozik... ott lakhatnál...
- Ez jól hangzik...
Egy hatalmas ház előtt álltunk meg...
- Na akkor most bemegyünk... készen állsz?
- Nem... - nyögtem, de csak mosolyogva elindult és intett, hogy menjek utána...
- Hé Andy... - üdvözölte őt egy srác, félmeztelenül állt gitárral a nyakában... - oh... látom vendéget hoztál...
- Igen, ő Moon, ő egy szellem...
- Nem mondod... - röhögött a srác... olyan "eléggé átlátszó, hogy észrevegyem" vigyorral... - Ashley vagyok... - nyújtotta felém a kezét...
Felhúzott szemöldökkel néztem a felém nyújtott végtagra...
- Jajj csak vicceltem... - röhögött az arckifejezésemen... - látom, nem vagy humorodnál...
- Hahah... - gúnyolódtam
- Menjünk... - mosolygott Andy
Kicsit beljebb a többi sráccal is találkoztam... egyikük sem volt meglepett, nem csodálkoztak, nem fintorogtak, látszólag azonnal elfogadtak és ez nagyon jó érzés volt... végre tartoztam valahova és ez nagyon, nagyon boldoggá tett...
- És velünk fogsz suliba járni?
- Igen, úgy fest...
- Ma iratkozik be - kontrázott Andy
- Hogy haltál meg? - kérdezte CC... valamiért bizalmatlanabbnak tűnt mint a többiek...
- Autóbaleset... - motyogtam felidézve magamban a pillanatot, amikor az autóm megadta magát...
- Hát ez... nem túl szerencsés téma... - mentett meg... a lovagias vámpír herceg...
- És hol laksz?
- A kollégiumban fogok...
- Az zsír, én is ott lakom... - örvendezett Ashley...
- És ti? - néztem a többiekre
- Saját lakás... - mondták szinte egyszerre
- Az jó...
Végül a próba végén mind autóikba szálltak, kivéve Ashleyt aki motoron érkezett és egy irányba indultunk... az iskola felé...

Sötétedett, mikor odaértünk.
Az ódon kastély előtt rengetek luxus autó és motor és limuzin állt... meredten bámultam magam elé...
- Mi ez az iskola, valami elit gyűjtőhely?
- Ne felejtsd el, hogy itt majdnem mindenki halhatatlan... évszázadok alatt elég nagy vagyont lehet felhalmozni...
- Jogos...
- Készen állsz?
- Nem... - megint nevetett...
- Miért nem...
- Félek... tudod hónapok óta nem voltam olyan helyen ahol ennyien látnak...
- Nem lesz semmi baj... én... mi veled leszünk... - megint zavarba jött
- Köszönöm... - mosolyogtam rá

Az igazgató egy ókori fáraó múmiája volt, állandóan port vagyis homokot köhögött, ami kissé vicces volt, de próbáltam elterelni a figyelmemet... a felvételi annyi volt, hogy át kellett repülnöm a falon... azért ez egy szellemnek nem túl nagy kihívás...
Miután megkaptam az órarendemet, a legnagyobb meglepetésként ért, hogy az iskola falain belül és a kollégiumban is meg tudom fogni a tárgyakat... attól függ mit szeretnék... így cipelhettem a könyveimet és ki tudtam nyitni a szekrényemet, be tudtam menni az ajtón, mint egy ember de ha azt akartam át tudtam menni a falon is... élveztem...
A srácok egy asztalnál ültek az ebédlőben, sajnos az óráink nagy részt külön voltak, merthogy ebben az iskolában "fajta" szerinti osztályok voltak... de azért néhány órán együtt lehettem velük.
- Már vártalak, vagyis, vártunk... - javította ki magát szokás szerint...
- Nem, én nem vártalak, ő várt... - vihogott Ashley, mire Andy először elengedve magát előttem rávicsorgott a barátjára látni engedve hegyes fogait...
- Mi lesz, megharapsz? - nevetett
- Még az is lehet...

Végül együtt sétáltunk az utolsó óránkra, ami szörny történelem volt... az órarendem amúgy úgy nézett ki mint valami horrorfilm cím szedet...
A teremben Andy mellé ülhettem és ez boldoggá tett. Egyre közelebb éreztem magamhoz, bár tudtam, hogy ez őrültség... hiszen én még félig élek, ő pedig egy több száz éves vámpír...
Ezen elméláztam... mikor egyszer csak azt éreztem, hogy a pad alatt óvatosan megfogja a kezemet...
Az állam majdnem koppant a padlón, de nem mertem megmozdulni sem...
- Tudod, ez itt egy különleges hely... - suttogta mosolyogva, miközben ujjait az enyémbe fűzte... rögtön hevesebben vert a testem szíve a kórházban...