Ghost life 9.

A kocsiban ülve elöntött az ideg... rájöttem, hogy nagy baj van... Andy sajnálkozva nézett... soha nem láttam még ilyennek...
- Nem tartottam meg az ígéretemet...
- Nem érdekes, csak menjünk, nehogy baj legyen...
- Nem érted... máris hatalmas baj van... Sally felismert téged...
- Ne... ne... ne... - a lábamat felhúzva próbáltam megnyugodni, amíg az autópályára értünk...
- Nyugodj meg... a szüleim nem elég gyorsak már... de ha megtalálnak.. nagyon nagy bajban leszünk...
- Leszünk? Úgy érted te...
- ... az igazság az, hogy törvényt szegni nálunk... halálos bűn...
Egy autó látványosan követett minket... a tükörben bámultam, Andy megfogta kezem mire összerezzentem...
- Nyugi, ez csak Jake... a többiek vele vannak... Ashley pedig motoron jön utánunk...
- Az életükkel játszanak... miattam? - ettől még borzasztóbb lett...
- Ők hűségesek... ígéretet tettek... de maguk választják a sorsukat... és minket követnek...
- Találjunk ki valamit... meddig fogunk menekülni...?
- Csak engedd, hogy gondolkozzak... kitalálok valamit...
- Rendben...
Némán bámultam a sötétben mellettünk elhaladó fényeket... közben a könnyeim potyogni kezdtek... minden elromlott egy pillanat alatt... mind veszélyben vannak és csak miattam...
Nem tudom mennyi ideje voltunk úton, mikor magamhoz tértem. Ahogy azt sem, tudtam, hogy merre járhatunk és azt sem, hogy mikor aludtam el... de mikor felébredtem, az úton haladva újra eszembe jutott a sok szörnyűség ami ránk várhat...
Andy előre figyelt, arca kemény volt... elgondolkozott, látszott, hogy ezúttal ő sem nyugodt és ez rémisztő volt... féltem... vagyis őket féltettem...
Mikor rám nézett, vonásai megenyhültek és halványan elmosolyodott...
- Jó sokat aludtál... vettem ruhákat, öltözz át...
Miközben a hátsó ülésre mászva átöltöztem, egyre idegesebb lettem újra...
- Hová megyünk? - kérdeztem, miközben visszamásztam...
- Még nem tudom... csak... haladunk...
A telefonja csörgése szakította félbe...
- Igen?... Tudom... nem bánom... akkor sem... szeretem őt... természetesen, különben nem tettem volna... akkor ennyi...
Letette és a kezemre tette a kezét...
- Ki volt az? - néztem rá kérdőn...
- Az anyám... megkérdezte, hogy megérte e... aztán közölte, hogy úgy is megtalálnak, ha a világ végére menekülünk is...
- Ebben van valami...
- Megoldjuk...
Hitetlenkedve néztem rá...
- Mi lesz, ha megtalálnak...? - suttogtam...
- Nem tudom... - vallotta be...
- És veletek mi lesz? Ha megölnek szellemként nem élhetnénk tovább?
- Ez nem az a fajta halál... - hajtotta le a fejét egy pillanatra... - a vámpíroknak nincs... szelleme...
Döbbenten ültem...
- Ha meghalnánk, akkor teljesen megszűnnénk létezni...
Újra az ablakon bámultam kifelé könnyeket nyelve... azt a világot nem tudnám elfogadni, ahol Ő nem létezik...
- Az nem lehet, hogy te eltűnj... találjunk ki valamit...
Megszorította a kezemet és tovább hajtott...
Egy repülőtéren állt meg, ahonnan tovább mentünk repülővel... a többiek legalább olyan feszültek voltak mint én...
- Most pedig induljunk... - adta át a jegyeket a tulajdonosaiknak...
- Nem értelek... ezek a jegyek... - suttogtam... a repülőjegyre nézve... - nem ugyanoda szólnak...
- Sajnálom, de így biztonságosabb lesz... Chrissel mész... Ashley Jinxxel én pedig Jake-el...
- Ne... - kezdtem, de aztán rádöbbentem, hogy igaza lehet... együtt veszélyesebb... és talán, ha engem követnek, őt megkímélik... - nagyon vigyázz magadra... - suttogtam visszanyelve a sírást...
- Te is... ígérd meg, hogy nagyon vigyázol... - ölelt át... az arcomat a mellkasába fúrtam...
- Megígérem...
- Nemsokára újra találkozunk...
- Szeretlek!
- Örökké szeretni foglak...
Mikor megcsókolt éreztem, valami furcsát... mintha végleg...búcsúzott volna...
- Megígéred, hogy találkozunk?
- Ne félj, minden rendben lesz... - mosolygott, letörölve egy könnycseppet...
Chris megragadta a karomat...
- Mennünk kell...
Lehajtott fejjel követtem... a gépen ülve a vállára dőlve zokogtam... órákon át...
A gép nagyon sokáig repült...
- Hol vagyunk? - kérdeztem a vörös szemeimet törölgetve, miközben megkezdtük a leszállást...
- Valahol Afrikában...
- Hogy fognak megtalálni minket?
- Nem fognak... most egy darabig... ketten leszünk... - mondta csöndesen
- Chris... Andy ugye...
- Nyugodj meg Moon, megígérte, hogy minden rendben lesz...
- Remélem...
A gép leszállt, fogalmam sem volt hol vagyunk, csak azt tudtam, hogy rohadt meleg van és mindenfelé négerek rohangálnak... én pedig rohadtul nem akartam itt lenni...
Chris szervált egy dzsipes idegenvezetőt, aki valami bennszülött faluba vitt minket...
Ott aztán a törzs főnök elé járultunk, aki szállást biztosított... bár Chrisnek nem örültek annyira...
- Félnek a vámpíroktól, a hitük szerint valamiféle démonok vagyunk, akik elrabolják a nőket és a gyerekeket...
- Hát tudja, hogy te...
- Nem, csak sejti... azt hiszi, hogy téged is kényszerrel hoztalak ide...
- Végül is...
- Moon... tudod, hogy jelenleg itt vagy a legnagyobb biztonságban...
- De Andy nem...
- Ő is jól van, hidd el... csak egy kis időt várj és hidd el... megoldódnak a gondok...
- Remélem igazad van...

Eltelt pár hét... A sátorban ücsörögtem, ami jelenleg az otthonunkat jelentette... a patakban mosás és a törzsi ruhák hordása nem lett a kedvenc szórakozásom... enni, sem aludni nem tudtam... Chris is egyre jobban szenvedett... nem tudom mikor ivott vért utoljára...
- Chris... elkísérsz, eszem valamit... aztán... te is tudnál inni... belőlem... - ajánlottam fel neki...
- Az evés rendben van, de... tudod mire vállalkozol?
Félmosolyra húztam a szám és felidéztem magamban amikor Andy utoljára megharapott...
- Nem akarom tudni... - rázta meg a fejét...
Némi ételt vettem magamhoz és a sátorba visszamászva megettem... Chris egy darabig még vonakodva nézett, aztán a karomat felemelve a csuklómba vájta fogait... hát igaza volt... sokkal fájdalmasabb volt mint Andy harapásai... a szemem könnybe lábadt, de nem szóltam semmit... csak némán tűrtem a fájdalmat...
- Sajnálom Moon... - suttogta mikor eleresztett... - nem akartam fájdalmat okozni...
- Semmi gond... belefért... így is annyit teszel értünk... és a többiek is...
- Semmiség...
- De komolyan, miért ezt az utat választottátok? Ottmaradhattatok volna...
- A hűség, nálunk többet ér mint az életünk... de nekem más okom is van rá... de azt már elmondtam... fontos vagy nekem... és nem hagynálak magadra soha... mintha a húgom lennél... emlékszel?
- Persze... és nagyon, nagyon hálás vagyok ezért...
- Várj... vérzel... - a kezemet bekötözte valami ronggyal.

Újabb napok teltek el... lassan két hónapja éltünk nomád életet az Afrikai törzs vendégszeretetét élvezve... Egyszer csak valami nagyon hangos motor hang csapta meg a fülem... azonnal kirohantam volna, de Chris elkapott...
- Várj még... - suttogta... majd eleresztett, mikor meghallottuk Ashley hangját...
Úgy rohantam felé mintha a legjobb barátom lenne, akit évek óta nem láttam...
- Ashley... - ugrottam a nyakába... átölelt, de közben nem vett levegőt...
- Moon... én is örülök, de hetek óta nem ittam... és most az illatod még keményebb kihívás...
- Jajj ne mondj ilyeneket... - nyögte Chris... - így is terülj terülj asztalkámot játszik...
- Ashley ha gondolod... - mosolyogtam...
- Csábító, de majd később...
- A többiek?
- Jinxx nemsokára ideér, csak autóval jön és előbb felveszi a többieket...
- Mindenki jól van?
- Mindenki... - mosolygott...
- Na most menjünk be... - szólt Chris... a falubeliek ugyanis eléggé ferde szemmel kezdték méregetni Ashleyt...
Miután betömörültünk a sátorba Ash ledobta magát...
- Na jó... most nem bánnám azt a vért, de csak, ha tényleg nem bánod...
Ash szája jéghidegen a csuklómhoz ért, megborzongtam, és mikor megharapott majdnem elrántottam a kezem... sokkal jobban fájt mint eddig... kezdtem belebetegedni a sok vérveszteségbe...
Mikor leállt szinte azonnal szédülni kezdtem... végül csak reszketve ültem a sarokban, de boldog voltam... Andy nemsokára megérkezik... végre újra láthatom...
A fejemet a sátor oldalának döntve elaludtam...
Mikor felébredtem ömlött rólam a víz, de közben majd meg fagytam...
- Lázas vagy... - suttogta Ashley... - azt hiszem elkaptál valamit...
- Nektek nem lehet bajotok? A véremtől?
- Nem hiszek a fülemnek... betegen vergődsz és értünk aggódsz? - nézett rám, mint egy őrültre... aztán gyengéden elmosolyodott...
- Andy?
- Már úton vannak... nemsokára itt lesznek, de ezt vedd be... - adott valami gyógyszert... - és pihenj addig...
Bevettem a gyógyszert és dideregve próbáltam elaludni... majd mikor hatott a gyógyszer akkor mintha fejbe vágtak volna... azonnal kidőltem...