Jake...

- Bocsáss meg nekem... nagyon hiányzol és szeretlek...
- Rendben... megbocsájtok, de ez nem jelenti azt, hogy újra együtt leszünk... - nyeltem egy nagyot...
- Soha?
- Nézd, tudtad, hogy mennyire kedvelem Jake-et... elmondam neked... és a sok hazugságoddal, te magad löktél a karjaiba... szeretem őt... és még, ha veled is akarnék lenni, sem bántanám meg ennyire... de erről szó sincs. Nem tudnék veled együtt lenni... te lefeküdtél a bátyámmal és ezt nem veszi be a gyomrom... - megráztam a fejem, hátha kirázom belőle a képet, ami formálódni kezdett...
- Megértelek... miért rázod a fejed? - nézett rám értetlenül
- Mert túlságosan vizuális vagyok...
- Te elképzelted, ahogy... - erre már ő rázta a fejét... de elvigyorodott...
- Mekkora egy állat vagy... - nevettem el magam, nem is tudom, hogy voltam képes nevetni ezen... de mintha már más ember lennék...

Jake:

Bár eléggé idegesített, hogy annyi ideig beszélnek, próbáltam elterelni a figyelmemet... ha Barbi őt választaná, el tudnám fogadni, csak legyen boldog... de Andy mellett a boldogsága eddig nem alakult fényesen...
Nevetve jöttek vissza, mint ha semmi sem történt volna... csak bámultam őket és közben éreztem, hogy összeszorul a gyomrom... mennyire összeillenek, pedig ez a csodás lány most minden reggel mellettem ébred... hálásnak kéne lennem ezért, de közben állandóan azon jár az eszem, hogy ezek ketten ki fognak békülni...
Bosszantó vagy Jake... próbáltam az agyamat leállítani...
Barbi mosolyogva elém lépett és egy csókot nyomott a számra. Sokkal nyugodtabb lettem.

Hazafelé a kocsiban kérdeztem csak rá...
- Megbeszéltétek?
- Igen... Andy ki akart békülni velem...
- Ha azt szeretnéd...
- Jake! - szólt rám mérgesen... - ne legyél ilyen... megmondtam neki, hogy szeretlek és még ha esély is lenne rá, hogy kibékülnék vele sem tenném... mert nem bántanálak meg... de ezen gondolkozni is kár... mert nem tudnék kibékülni vele Dani miatt...
- Rendben...
- Akkor remélem lezárhatjuk ezt a témát... mert szívesen gondolok rá...
- Megegyeztünk...
A kezemre tette a kezét, mosolygott ki az ablakon és boldognak tűnt... reméltem, hogy ez legalább részben nekem köszönhető.
- Kávé?
- Az jó lenne... - válaszára lefordultam egy kávézóhoz. A kocsi motorháztetején ülve kávéztunk. Csendesen, csak bámult maga elé...
- Tudod - szólalt meg végül - már nem is érzem, hogy haragudtam rá... Dani olyan távol került tőlem, mintha nem is lett volna a testvérem... Andy megcsalt Emilyvel is... megbocsájtottam azt is, és ezt is... nem tudom miért... de nem tudok haragudni rá...
- Mert szereted... - mosolyogtam rá fájdalmasan... - ... nem véletlenül mondtam, hogy ha szeretnél kibékülni vele én nem állok az utadba... nekem fontosabb a boldogságod...
- Jake... ne csináld ezt... ezt... nem lennék képes megtenni... - könnyek folytak az arcán...
- Döntöttem... szakítok veled... - mosolyogtam rá... ő pedig most már nevetve sírva ölelte át a nyakamat...
- És ha én nem akarom...? - görbült még mindig lefelé a szája...
- Ugyan már... a legjobb barátod vagyok... tudom, hogy mit akarsz és az nem én vagyok... csak egy kis részben...
- És mi lesz, ha megint megbánt...?
- Akkor ott leszek neked... a legjobb barátodként és újra behúzok neki egyet...
- Jake... - a vállamra döntötte a fejét és felnevetett... - ez az első eset, hogy valaki jókedvűen szakít velem...
Jól álcáztam a fájdalmamat ezek szerint, mosolyra húztam a számat, de közben belül őrlődtem, pedig tudtam, hogy ez a helyes lépés...
Még sokáig ültünk ott... hol csak némán néztük a naplementét, hol pedig egymásra nevetve beszélgettünk... és tudtam, hogy így lesz jó... a helyem mellette van, de mint egy barátnak... és nem több...