Igazságok...

Andy:

Kopogtak, ez a ház hatalmas volt és most, hogy Barbi nem akart velem lenni sokkal rosszabb volt itt lenni, pláne, hogy még Dani emléke is kísértett... nem emlékszem mi vett rá akkor, hogy vele legyek, de már mindegy is... a múlton nem változtathatok... lehajtott fejjel léptem az ajtóhoz a második kopogásra... de türelmetlen...
- Pizza... - hallottam kintről...
- Én nem is... - elállt a szavam... Barbi állt az ajtóban egy pizzával a kezében...
- Hát, akkor ki is dobhatom...
- Ne, gyere be...
Annyira átjárt a meglepettség, hogy csak álltam a nappaliban, mint valami szerencsétlen...
- És mi szél hozott? - nyögtem ki végre...
- Beszélnünk kell...
- Rendben
- Andy azért jöttem, hogy elmondjam, Jake és én szakítottunk...
- Mondanám, hogy sajnálom, de... annyira azért nem... - mosolyogtam rá...
- Jake a legjobb barátom, és soha nem bántanám direkt, de ő látott valamit amit még én sem, pedig nekem kéne látnom...
- Nem nagyon értelek most... - zavarodtam össze... - Jake szakított veled?
- Tudod Jake nagyon jó barátod és ezt, meghálálhatnád neki valahogy...
- Most már totál elvesztettem a fonalat... - Leültem mellé a kanapéra...
- Azt akarom kinyögni, hogy... miattad szakított velem... mert tudja, hogy mennyire szeretlek, mindazok ellenére, ami történt...
Csak némán ültem... majd lassan leesett...
- Azért jöttél, hogy...
- Várj... mielőtt elhatározom magam, tudnom kell valamit... van még valami, amit elmondanál, csak mielőtt megint hatalmasat kell csalódnom és megbánom a percet is, hogy megismertelek...
- Hmm...
- Ezen ennyire gondolkoznod kell? - meresztette rám a gyönyörű szemeit...
- Nem, azon gondolkoztam, hogy mikor tettem annyira jót, hogy megérdemlem, hogy itt legyél...
- Nem érdemled meg... csak hülye vagyok... - hajtotta le a fejét...
- Akkor még inkább meg kéne, hogy becsüljem a lehetőséget...
- Andrew... jó lenne, ha nem szórakoznál ilyen remekül...
- Ahh... ez szíven talált... nem szórakozok... - lehajtottam a fejem és éreztem, hogy kiszárad a torkom...

Barbi:

Borzalmas volt látni, ahogy könnyek szöktek a szemébe... csak bámultam, ahogy végigszeli tökéletes arcát...
- Itt vagy, pedig megbántottalak... többször... és Dani...
- Ne... erről nem szeretnék többet beszélni, ha van valami amit elmondanál még... azt most tedd meg... később nem akarok új dolgokat megtudni...
- Nincs, semmi nincs... csak... annyira sajnálok mindent...
-  Akkor... szia, Barbi vagyok
- Andy, a bagós társad... - vigyorgott rám...
Azonnal a szájára tapadtam... mohón követelően csókolt, olyan volt mintha évek teltek volna el, nem csak hetek. Hanyatt feküdtem a kanapén, ő pedig fölém hajolt és csókjaival elvarázsolt. Azt éreztem, minden a helyére került, kivéve egy dolgot...
- Találtam egy lakást... - mondtam, mikor szóhoz jutottam egy pillanatra.
- Össze költöznél velem?
- Nagyon szeretnék... - mosolyogtam rá... - megnézzük?
- Persze! - pattant fel lelkesen...
- Akkor menjünk.

A kocsiban ülve csak bámult rám...
- Mi az? - kérdeztem mosolyogva
- Nem hiszem el, hogy itt vagy...
- Pedig jó lesz, ha hozzászoksz, mert állandóan a sarkadban leszek...
- Alig várom... - vigyorgott
- Most pedig nézd az utat...
A ház nem volt hatalmas, három szoba, konyha, nappali, fürdő...
- Három szoba? - nézett rám
- Arra gondoltam, hogy elég sok holmink van, nem férnénk el kisebb helyen...
- Jogos... - vigyorgott...
- Na tetszik?
- Persze, a lényeg, hogy veled lehetek...
Az ablakhoz húztam, ahonnan lehetett látni a kertet. Medence állt a közepén, a hátsó kijárat egy teraszra nyílt.
- Ez csodálatos... - szólalt meg hosszú hallgatás után... - de akkor is, az a legnagyobb csoda, hogy itt vagy.
- Szereltek... - suttogtam kissé bizonytalanul...
- Én is szeretlek és megígérem, hogy ezúttal minden másképp lesz
- Hát ajánlom is... különben Jake meg fog ölni... - vigyorogtam rá... - amúgy is... sokkal tartozol neki...
- Tudom... - hajtotta le a fejét... - és fogalmam sincs, hogy hálálom ezt meg neki...

Jake:

Csak ücsörögtem a konyhában. Mióta Barbi átment Andyhez, hogy kibéküljenek, nem tudtam mit kezdeni magammal... csak a kezemben forgattam a kávésbögrét... tudom, hogy helyesen döntöttem.
Ashley hívott...
- Na?
- Milyen kedvesen veszed fel a telefont... - röhögte...
- Bocs, de... szakítottunk...
- Esküszöm, nem értem mi folyik hármótok között...
- Gyere át és elmesélem... rám férne, most egy jó barát...
- Rendben, ott leszek...
Pár perc múlva megjelent egy zacskónyi piával...
- Mesélj...
- Ash... azt hiszem, ilyen történet nagyon ritkán fordul elő a világon...
Mindent elmeséltem neki, részletesen... mindent... Andy mocskos titkát, Barbi választását és a saját önfeláldozásomat...
Pár percig csak némán ült...
- Te egy barom vagy... - mondta végül... - miért?
- Mert szereti őt... és nekem az a fontos...
- ... hogy boldog legyen? Boldog... valakivel, aki ennyiszer megbántotta????? Andy egy marha... mindig is az volt, honna veszed, hogy ezúttal nem bassza el???
- Mert szereti őt... láttam rajta... Andy olyan mintha az öcsém lenne, aki eltévedt... de Barbi mellett... mintha újra magára találna...
- Úgy, hogy a testvérével kavar?
- Ez csak Andy baromságai közül egy... nekünk nem az a dolgunk hogy ítélkezzünk....
- Persze... ki vagyok én, hogy pálcát törjek felette... - mélázott el Ashley a saját múltbéli dolgain...
- Ash... ígérd meg, hogy ez köztünk marad... senki nem tudja mi történt igazából, csak mi hárman és most te...
- Oké... ez amúgy sem az a sztori, aminek ki kéne szivárognia...
- Hát nem - nevettem rá...
- De egy valamit akkor sem értek... miért engedted el igazából? - vigyorgott rám...
- Mert jobban szeretem annál, mintsem, hogy elveszítsem őt, amiért nem lett volna jó a kapcsolatunk... - néztem a barátomra őszintén... - mellettem soha nem lett volna olyan boldog, mint Andy mellett...
- Zavarosak vagytok, de sebaj... igyunk! - mondta és azzal a hűtőhöz lépett...