Boldog hetek teltek el... a tél tombolt, de a halhatatlanokat ez nem nagyon zavarta. Az iskola területét hó borította... Andy aznap is velem maradt, hajnalban együtt néztük, ahogy felkel a nap, azután csak végignyúlt az ágyon és várakozva nézett rám...
- Gyere, bújj ide... - mosolygott rám. Leültem mellé az ágyra, mire morogva magához húzott és átölelt. - Mi a baj?
- Nem tudom, olyan furcsa érzésem támadt...
Felkönyökölt mellettem...
- Milyen furcsa?
- Mintha valaki figyelne... - abban a pillanatban kopogtak
- Chris vagyok, beszélhetnénk? - hallottam kintről egy hangot...
- Chris? - néztem Andyre...
- CC...
- Jaaah
Kinyitottam az ajtót és máris bevágódott a nyurga srác.
- Andy, sajnálom, de...
- Higgadj le, ülj le és mondd el mi olyan sürgős... - ült fel Andy az ágyamon...
- Tudom a titkotokat... - tette le magát a székre CC
Csak mereven bámultam Andyre, aki szótlanul nézte a barátját.
- Miről beszélsz...?
- Tudod Moon, azon az éjszakán, amikor a baleseted volt, én húztalak ki az autóból... meg is mentettelek volna, de a mentősök odaértek, ezért nem tudtam mit tenni már...
- Megmentettél volna? Ez meg mit jelent?
- CC át akart változtatni, hogy túléld a balesetet... - mondta Andy...
- Lássuk, csak, hogy jól értem e... ha nem érnek oda a mentősök, most vámpírként rohangálnék, ahelyett, hogy... - elhallgattam...
- Miután elvittek, utánuk mentem, láttam, hogy életben vagy... szóval, bolyongó vagy... nem igazi szellem... igazam van?
- Igen... - válaszolt Andy szemrebbenés nélkül...
- Tudtam... de ez... törvény ellenes... - mondta
- CC, remélem helyesen cselekszel...
- Én hozzád vagyok hűséges, ezt tudhatnád... de mások is rá jöhetnek bármikor és akkor mit teszel? Nem fogod tudni megóvni...
- Ez már legyen az én gondom... a hűségedért pedig hálás vagyok...
- Most megyek... megpróbálok segíteni nektek...
- Köszönöm... - suttogtam hálásan... miután CC távozott leültem a székre és onnan néztem Andy gondterhelt arcát...
- Igazad volt... - suttogta... - elment az eszem... Moon, lehet hogy jobb lenne, ha...
- Ne... ezt nem teheted... - szaladt ki a számon... potyogni kezdtek a könnyeim... azt sem tudtam, hogy tudok sírni... némán a földre csúsztam, ahogy kisétált mellettem a szobából...
- Sajnálom... - dühösen becsapta maga után azt ajtót...
Sajnálja... hirtelen a falak remegni kezdtek... a képek pedig önálló életre kelve táncoltak körülöttem... a könyvek és a papírok körbe repkedtek... én pedig úgy éreztem felrobbanok mérgemben és összetörtem...
- NEEE - kiabált rám... az ajtóban állt vércseppek szelték gyönyörű arcát... - hagyd abba kérlek... - térdelt le mellém... sajnálom...
A szemébe néztem és kezdtem megnyugodni... némán sírtam tovább... áttetszővé váltam és nem hagytam, hogy hozzám érjen... átnyúlt a kezemen amikor megpróbálta megfogni...
- Ne csináld kéérlek... - könyörgött... döbbenten figyeltem, ahogy újra felém nyúl... ezúttal hagytam, hogy hozzám érjen...
- Miért akartál elmenni?
- Mert mérges lettem és nem akarom, hogy lásd, milyen, ha mérges vagyok... - hajtotta le a fejét...
- Azt hittem... hogy elmész...
- Hova mehetnék? Rád vártam eddig... nem adom fel...
Átölelt, úgy húzott magához, mintha már soha nem akarna elereszteni... és ettől boldog lettem újra...
A tanításnak pár napra vége szakadt, ki gondolta volna, hogy a szörny iskolában is van karácsonyi szünet...
- És most, hogy leszünk együtt?
- Hát pár napot ki kell bírnunk, de utána elmehetnénk valahova, csak mi ketten...
- Rendben, addig visszamehetek a kórházba?
- Kivételesen az lenne a legjobb... CC majd néha bemegy hozzád, és én is meglátogatlak minden percben amikor csak tudlak... rendben?
Bólogattam...
Egy puszit nyomott a homlokomra...
Kiszálltam az autóból és az emeletre mentem a lakásunkban... a nagyi az ágyamon ült... milyen rég láttam... boldognak tűnt...
Andy át intett az ablakból, mikor felért.
Nagyi elindult a kórházba, én pedig vele tartottam... sétáltam mellette az úton. Lassan haladtunk, de jó idő volt...
A kórház előtt ott állt Joe...
- Megjöttél?
- Igen, kicsit cammogósan, ebben az időben vigyázni kell...
Egy puszit nyomott a nagyi arcára... milyen aranyosak... Joe és a nagyi együtt indultak el az emeletre... én pedig felrepültem a testemhez... megelőzve őket.
- CC, el kell menned, jön a nagyi... - léptem be az ablakon, de már késő volt... Chris így bebújt az ágy alá... én pedig röhögve ültem az ablakban... a nagyi ezúttal CC szerencséjére nem maradt sokáig... csak kicserélte a virágjaimat elmormolt valami történetet, a szomszéd fiúról, hogy milyen sokat segít neki és már mentek is...
- Chris, előjöhetsz... - nevettem újra, mikor már a kórház előtti járdán láttam a nagyiékat...
CC morogva nézett rám...
- Látom jól mulattál...
- Hát... elég vicces volt...
- Rendben igazad van... - nevetett ő is velem...
- Mire jutottál?
- Hát nem sokat tudtam meg, egyenlőre csak annyi, hogy minden életjeled rendben van... mégis kómában vagy... azt hiszem tudom az okát...
- Tényleg?
- Félsz felébredni...
- Tessék?
- Mennyi ideje voltál kómában, amikor megjelent Andy?
- Három hete...
- Ez az... felébredtél volna, körülbelül napokon belül... ha nincs Andy... ragaszkodsz a szellem léthez, mert félsz, hogy elveszíted őt... tudod mennyi idő telt el azóta?
- Nem...
- Majdnem négy hónap... Andy szeptember elején jött... most pedig karácsony van... december...
Visszanyeltem a könnyeimet...
- Ezt át kéne gondolnod... - mondta... majd hozzá tette... - esetleg... megbeszélhetnéd Andyvel is...
- Köszönöm, hogy elmondtad...
- Nincs mit, csak továbbra is vigyázzatok, ha... így maradsz...
Bólogattam
CC elment én pedig gondolkozni kezdtem... hogy telt el ilyen sok idő... Annyira belefeledkeztem a gondolataimba, hogy nem vettem észre, hogy eltelt egy nap...
Andyt sem vettem észre aki a testem mellé ült és bámult... nem engem, hanem a testemet...
- Miért nézed? - kérdeztem...
- Chrissel összefutottam... elmondta, amit már te is tudsz...
- Oh... értem... akkor most haragszol?
- Dehogy haragszom... csak most jöttem rá, hogy én tartalak ezen az oldalon... pedig neked élned kellene... - nyelt egyet... - gyere, menjünk, utazzunk el pár napra...
- Rendben...
A kocsiban ülve elhaladtunk a házak erdők, ismeretlen tájak mellett, majd egy napig utaztunk, mikor egy kastélyszálló előtt állt meg az autóval...
- Egyedül? - kérdezte a recepciós... hunyorogva néztem és éreztem a gombócot a torkomban megint... szellem vagyok...
- Igen, de a legnagyobb lakosztályt szeretném kivenni...
- Tudja meddig marad? - megcsillant a szeme a rengeteg bevétel hallatán...
- Nem...
- Rendben, a londiner felviszi a csomagjait...
- Köszönöm... - odaadta a kocsikulcsot a recepciósnak és elindultunk felfelé...
A lépcsőn mentünk, mert a lift áthaladt volna a testemen... viccesen hangzik, de nem lenne az...
A lépcsőzés után a legszebb lakosztály képe tárult a szemem elé...
- Andy... ez gyönyörű... - álltam a szoba közepén könnyekkel küszködve... - de itt... nem tudlak megérinteni...
Mosolygott... nem szólt semmit... csak mosolyogva állt és nézett...
- Gyönyörű vagy...
Mosolyogtam...
- Miért vagyunk itt?
- Meglepetés... tudod amikor én megszülettem ez tényleg kastély volt... itt élt a király, a királyné és a kis herceg...
- Te?
Lassan bólintott...
- Gyere... - mutatott az ágy felé... - ülj le
Le tudtam ülni, minden probléma nélkül... akkor mégis csak varázslat alatt állt ez a hely is...
Andy lassan fölém hajolt, miközben lassan hanyatt döntött az ágyon... lassan csókolt meg, épphogy hozzá érintve ajkait az enyémhez...
- Moon... mitől félsz?
- Hogy elveszítelek... - suttogtam csukott szemmel... - ha ember leszek... akkor is velem leszel? - tettem fel a kérdést, ami igazán fontos volt...
- Ha ember leszel... akkor is veled leszek... és akkor is megvédelek mindentől... - megcsókolt... de ez a csók most olyan távolinak tűnt...
Nyugalmat éreztem... a szemem csukva volt és éreztem, hogy a testem megmozdul... hirtelen minden megváltozott...
Fázni kezdtem... lassan nyitottam ki a szemem, de csak homályosan láttam... fehér volt körülöttem minden... tisztult a kép és rögtön tudtam, a kórteremben voltam... mindenem fájt, a torkom száraz volt... és a testemben voltam...
Azonnal folyni kezdtek a könnyeim.
Az orvosom és a nővérkék rohangálni kezdtek körülöttem, lekapcsolták a gépeket, kérdezgettek, elmúlt a sípolás ami a szívverésemet jelezte... elvittek minden gépet és mindenki örömére felébredtem... magamhoz tértem...
A nagyi nem sokkal később beért hozzám... boldogan ölelt át, de nekem megakadt a szemem az alakon, aki az ajtóban állt... mosolyogva támasztotta az ajtófélfát... CC volt az...
- Hello, Chris vagyok... a mamád szomszédjának egy barátja...
- Tudod a szomszéd fiú nagyon sokat segített nekem amíg nem voltál magadnál... - áradozott a nagyi, miközben CC-t bámultam... könnyek potyogtak a szememből...
- Nem tud beszélni még... - mondta az orvos... - hamarosan az is menni fog... - nyugtatott meg...
- Nem sokára Andrew megérkezik... szóval én megyek is, majd ő hazaviszi...
- Köszönöm Christian... nagyon kedves, hogy segített... - elmosolyogtam magam... és bólintottam CC felé aki intett egyet és eltűnt...
Hát tényleg nem veszítettem el... de ember voltam és tudtam, hogy az iskolába nem mehetek vissza... ez azért elszomorított...
A nagyi az ágyam mellett ült és lelkesen elmesélt mindent, ami történt... nem mondhattam neki, hogy mindent tudok, sőt még többet is... az nagyon furcsa lett volna...
Elalhattam, mert mikor magamhoz tértem, a nagyi már nem volt ott... Andy viszont az ágyam szélén ült mosolyogva...
- Nem mondták neked, hogy nem illik faképnél hagyni a másikat?
Elmosolyodtam...
- Hát itt vagy... - suttogtam... szinte csak formáltam a szavakat...
- Örülök, hogy jól vagy... - megfogta a kezem, meghökkentően hideg volt az érintése...
- Örülök, hogy itt vagy... hol a nagyi?
- Kiment a nővérkékhez valamiért... majdnem lebuktattál minket...
- Hm?
- Álmodban a nevemet mondtad... többször... - elpirultam...
- Bocs... mit szólt?
- Azt mondta, biztos tudat alatt hallottad, amikor mesélt neked rólam...
- Igen, ez rá vall... főleg, miután kísértettem szegényt...
- Oh, megismerkedtetek? - Andy olyan sebességgel engedte el a kezemet, hogy az az emberi szemnek láthatatlan volt...
- Igen, Andrew tényleg nagyon kedves... - mosolyogtam a nagyira... mire Andy zavartan lehajtotta a fejét, nehogy elnevesse magát...
- Én most már hazamegyek, de te csak maradj nyugodtan... - bátorította Andyt - biztos szívesen beszélgetnétek...
- Nagyi... menjetek csak, nekem úgy is pihennem kell... - néztem Andyre, aki láthatatlanul egy "majd visszajövök"-öt formált a szájával...
- Na jól van, akkor pihenj... - a nagyi egy puszit nyomott a homlokomra, és azzal elmentek... Andy kacsintott egyet...
Már aludtam, amikor visszaért. Mosolyogva nézett...
- Nem jössz ide?
- Feküdjek oda melléd?
Bólogattam...
- De hát csak ma találkoztunk először... - vigyorgott...
- Nagyon vicces... - arrébb csúsztam, ő pedig mellém feküdt... a mellkasára dőltem és pillanatok alatt elaludtam...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése