Ghost life 11. (válaszok a kérdésekre :DD)

 Némán álltam, várva a többieket és a megoldást, amit állítólag ez az ősi vámpír szolgáltat majd nekünk… félelmetesnek tűnt, pláne, ahogy Chris reakciója mutatta. 

Mikor mindenki megérkezett, Ash és Chris szinte védelmezően körém álltak... ez rosszabb volt, mintha feltálaltak volna tálcán...

- Úgy véditek azt a csodás lányt... pedig csak megkóstolnám... - sziszegte a mondat végét... megesküdtem volna, hogy állatias vonásai, elnyomják az emberi képét... de csak egy pillanatra... eltorzult arca újra kisimult. Majd belekezdett...

- Mind tudjátok, hogy én az első vámpír félig Isten vagyok... magam választottam ki a családodat, hogy viseljék a korona terhét... bármikor megfoszthatnám őket ettől, de nem teszem... a kedvesért sem, ifjú herceg... pláne nem egy emberért... - az utolsó szavakat szinte fröcsögte... - egyetlen megoldás van... ha valamilyen módon megölöd Moont... akkor vele lehetsz... a szüleid és a barátaid emlékeiből kitörlöm a szabályszegés emlékét... és boldogan élhettek vagyis... halhattok... - nevetett saját fanyar viccén...

- Nem ölhetem meg... annál sokkal jobban szeretem őt... - rázta  a fejét Andy.

- Akkor majd megteszi más... - nevetett újra

- Miért érzem ezt fenyegetésnek? - kérdezte Andy. Chris és Ash még közelebb álltak, hogy védjenek...

- Nem fenyegetlek Andrew... te hívtál ide... tudtad, hogy milyen vagyok, ahogy azt is, tudtad, hogy mi a megoldás, de az az igazság, hogy gyenge vagy... nem bírod megtenni, hát majd megteszi más... 

Andy fenyegető testtartása elárulta, hogy bármikor ugrásra készen áll...

- Nem kell, hogy segíts... keresünk más megoldást...

- Nincs más megoldás... te is tudod...

- Moon nem lesz ilyen... szörnyeteg...

Ekkor esett le... a halál, amiről Drakula beszél, nem "valóságos" hanem a vámpírrá válást jelenti... valójában én nem bántam volna annyira... de Andy nagyon ellenkezett...

- Dehogynem... csak idő kérdése és ezt te is tudod... - azzal kisétált az ajtón...

Mindenki leeresztett egy pillanatra...

- Mondtam, hogy ez egy hülye ötlet... - sziszegte Chris...

- Sajnálom... belátom, hogy igazad volt...

- Ráadásul, most Moon veszélyben van miatta is... tudod milyen... nem nyugszik bele, ha nincs igaza...

- Mennünk kéne... - nyögte Andy... 

- Az igazság az Andy, hogy mióta Moon megjelet teljesen elvesztetted az eszed... Drakulának talán igaza van... ha Moon is közénk tartozna... - kezdte Jake...

- Nem... - zihálta Andy

- Én nem bánnám... - szólaltam meg csendesen...

- Fogalmad sincs mit beszélsz... - üvöltött rám Andy... éreztem, hogy a gyomrom megremeg és ömleni kezdtek a könnyeim... soha nem láttam még ilyennek... 

- Nyugodj meg... kérlek... - suttogtam 

- NEM... - üvöltése erősödött... 

Ashley elém állt... mintha egy élő fal lenne... a hátának dőlve zokogtam... Andy pedig tombolt... pillanatok alatt rommá változott a szoba, ahogy próbálták megfékezni... Ashley végül karon ragadott, és elindult velem kifelé... Andy elkapta hátulról... én pedig csak futottam... ki a szobából, ki a hotelből... bele a semmibe... a könnyek folytak az arcomon... 

Nem Andy elől futottam, hanem az elutasítás elől... az hiszem, hogy vámpírként nem kellenék neki... végül beértem az erdőbe, ami előttem terült el... nagy hiba volt...

Egyenesen nekirohantam egy alaknak...elterültem a földön... ahogy felnéztem, Andy apja morogva nézett rám. Csapdába estem...

A király és a királyné nem szóltak. Az Erdélyi lovak híresek a gyorsaságukról... hát nem csak mese... a lovaskocsi úgy száguldott, hogy hányinger kerülgetett. A kocsi padlóján feküdtem megkötözve, mint egy darab hús... mennyire ostoba voltam... mindent elrontottam... és már Andy sem akar engem... nem bánom, most már jöhet a halál... arcomon folytak a könnycseppek, egymást érve... a király néha rám nézett szánakozva... undorral...

Nem tudom merre jártunk... valahol a semmi közepén és a világ vége előtt eggyel... egy hatalmas kastély előtt álltunk meg... újabb vámpírok kerültek elő... egyikük felemelt és mint egy ruhadarabot, a földre dobott... a karom reccsent... összerándultam a fájdalomtól, de próbáltam csendben maradni...

- Milyen törékeny... - nevetett a tag én pedig úgy éreztem magam, mint egy rosszul sikerült üveg szobor... aki most szilánkosra fog törni...

A kastély valódi régi kastély volt... olyan igazi... várbörtönnel, ami az új helyszíne volt életemnek... 

Vajon most megölnek? És akkor mi lesz? Ha nem leszek szellem akkor... van élet a halál után? Nem számít... Andy életét kíméljék meg akkor pedig... én pedig nem bánom a halált...

A falon egy ablakon világított be a hold fénye... próbáltam kinézni rajta, de túl magasan volt...

- Most bajban vagy kislány... - szólalt meg egy hang valahonnan...

- Ki maga...?

- Csak egy rab, ahogyan te is...

- Remek, örvendek a szerencsének... - a rácsokon át láttam, a földön ülő alakot...

- Mit tettél Moon? - kérdezte...

- Honnan tudja a neve...

- Csönd... jön valaki...

A királyné állt meg a cellám előtt...

- Hogyan kényszerítetted a fiamat arra, hogy törvényt szegjen...

Először tiltakozni akartam, aztán rájöttem, hogy itt a nagy esélyem...

- Andy nem tehet semmiről... mindent én terveltem ki... a közelébe akartam kerülni, és sikerült is... elcsábítottam... elvettem az eszét és mindent megtettem, hogy vele lehessek...

- Azt állítod Andrew nem bűnös? - mosolygott rám az asszony... - Te tényleg szereted a fiamat... megmentenéd... emberként védesz egy szörnyet... példátlan... köszönöm Moon... de sajnos, ez a te sorsodon nem változtat... be kell tartanunk a szabályokat...

- Megértettem - Andy megmentve... ettől kicsit boldogabb lettem, de még mindig nagyon fájt, ahogy arra gondoltam, nem láthatom többé az arcát...

Mikor a királyné eltűnt, újra a rácsokhoz ültem...

- Te hogy kerültél ide? - kérdeztem...

- Tizennyolc évvel ezelőtt... a király és a királyné épp ott laktak ahol ma is... a szomszédban...

- Honnan tudsz ennyit...

- Hallok dolgokat, tudod sokat beszélnek... akár csak az emberek... 

- És mi történt?

- Megláttam őket, ahogy emberekre vadásztak... a feleségemmel együtt bezártak ide... sajnos ő nem bírta, időközben meghalt... de én még élek... és te is... és nagyon örülök, hogy ennyi idő után újra láthatlak...

- Újra... apu? - hirtelen mintha tarkón vágott volna egy villám...

- Én vagyok Moon... - a rácsok között átnyúlt és megszorította a kezemet...

- Nem is tudják?

- Nem hiszem... bár anyád elég sokat beszélt rólad... annak idején... de az elithez nem jutott el...

- Apu... mindenki azt hitte, hogy meghaltatok...

- Ez sem jobb... - nyögte... - de mesélj... mi ez a... katyvasz... mi történt itt, te hogy kerülsz ide...?

- Hát kezdjük az elején... volt egy balesetem, ami után kómába estem és bolyongó szellemként ténferegtem... - kezdtem bele a mesémbe...

Órákon át szőttem a történetemet, ő pedig némán hallgatta és a rácson keresztül fogta a kezemet... 

- Valahogy kijutunk innen Moon... 

- Nem hiszem... apu, tudod mit?

- Na?

- Most már boldogan meghalok... Andy megmenekült és újra kimondhattam neked, hogy apu...

- Jajj Moon... - megszorította a kezemet... - ki kell hogy juss innen... talán a te herceged eljön érted...

- Nem hiszem apu... azt sem tudják, hogy hova tűntem...

- De én igen... - állt meg a rácsok előtt egy ismerős alak...

- Drakula... - suttogtam rémülten... 

- Milyen megható családi találkozás... apuci, velünk tart?

- Tessék? - néztem rá...

- Nem világos kicsikém... kiviszlek innen... nagyon sokat érsz... apu velünk jön?

- Persze... - nyögtem...

Egy hatalmas morgás közepette hatalmas szörnyeteggé változott... felém repült undorító bőr szárnyaival, felkapott és az ablakon át a szabadba repült... az üvegszilánkok több helyen a bőrömbe fúródtak. Apám is az arcát fogva nyögött egyet... 

Kint voltunk, de újra fogságban... kiszabadultunk a királyi pár kastélyából... és egyenesen Drakula kastélya felé tartottunk... tudtam, hogy ez lesz... tervem az nem volt... de valamiért mégis jobban éreztem magam most, hogy nem abban a cellában sínylődtem...