05. Reggelek... magány...

Miután megtudtam a titkukat, sokszor szórakoztattak azzal, hogy előkerültek a semmiből, vagy ide- oda cikázva futkorásztak a lakásban... Emilynek sem kellett tovább az álca, így végre önmaga lehetett és nem kellett eltűnnie hajnalban munkakeresést színlelve... De a reggeleim, napos időkben magányosan teltek... ilyenkor mind eltűntek, mire felébredtem...
Aznap is így volt. Clair mosolyogva fogadott a boltban...
- Annyira örülök, hogy boldognak látlak Carry... de olyan sápadt vagy állandóan...
- Biztos a sok bulizás miatt... - hazudtam... valójában alig aludtam mostanában. Mikor esténként hazaértem a társaság akkor érkezett és éledezett...
- Biztos, de hát addig bulizzon az ember amíg fiatal... de mesélj... mi újság a te hercegeddel? - Clairnek nagyon tetszett, hogy végre van valakim... bár nem tudhatta az igazságot állandóan furcsa kérdéseket tett fel...
- Clair, soha nem voltam még ennél boldogabb... - mosolyogtam.
- Akkor vigyél neki csokit!
- öh... - nyögtem... napok óta traktált a csokikkal... és bár az ivás nagyon ment a srácoknak... az evéssel hadilábon álltak... - jó, de milyen csokit?
Clair rögtön kutatni kezdett valami különlegesség után... addig volt időm újra a gondolataimra...
Clair szomorkásan nézett kifelé...
- Esik... - jegyezte meg...
- Sebaj, majd hazadoblak... - öleltem át...
- Feljöhetnél kicsit, olyan régen voltál a cicáknál...
- Na jó, de akkor mi lenne ha kicsit korábban zárnánk, úgysem jön senki ebben az időben.
Clair támogatta az ötletemet így hamar bezártunk. Clair háza aprócska volt, nagy kerttel, tele gyönyörű virágokkal... madáretetővel... madarakkal.
Ahogy beléptünk a cicái rögtön nyávogni kezdtek, máskor barátságosan tekeregtek a lábam körül, de most megálltak és a farkukat borzolva fújtak...

- Naháát... biztos a kutyaszag miatt ilyen pipák... gyere igyunk egy kávét...
- Benne vagyok.
A konyhában ültünk, a macskák úgy kerülgettek, mint akik mindjárt elárulják, hogy tudják a titkomat... Az ő titkukat...
- Carry, miért érzem, hogy valami zavar téged? Nem csak, hogy fáradt vagy, de mintha magadban tartanál valami hatalmas dolgot, ami nyomja a válladat...
- ... nincs semmi baj, minden rendben van - kortyoltam egy nagyot a kávémba... az idős hölgy nagyon jól tudta, hogy nem mondok igazat, de nem firtatta tovább... évek óta ismert... tudta, hogy milyen vagyok, ha nyomaszt valami.
Mikor haza indultam, elmondta még egyszer, hogy, ha bármi van, akkor nyugodtan mondjam el neki... bólintottam, majd a kocsiba ültem. Megvártam, amíg besétált, majd a kormányra dőlve fújtattam egyet...
- Elfáradtál? - kérdezte Ashley a hátam mögött, mire majdnem összeszartam magam...
- Te meg... - a szívem úgy kalapált, hogy azt hittem kiesik...
- Ki a néni? - kérdezte, miközben mellém mászott....
- Ő Clair... az üzlet tulajdonosa, ahol dolgozom... Ashley, te soha nem hordasz pólót? - mutattam meztelen felsőtestére...
- hmm... fincsi... tudod miattunk fújtak rád a cicák... - vigyorgott...
- Honnan?
- Mindent hallok innen... - nevetett... - jó a hallásom...
- Remek... - a gázba tapostam... - hova menjünk? - kérdeztem
- Hát hozzátok, de előbb boltba... szomjas vagyok... meg kicsit éhes - rám villantotta fogait...
- Hagyj engem... nem vagyok én egy üveg cola, amibe mindenki beleihat kedvére... - parkoltam le a bolt előtt... - maradj itt...
Persze rögtön kivágódott. Nyújtózott egyet és elindult befelé...
- Naná hogy nem... - sóhajtottam... Andy... remélem már otthon vársz... gondoltam félhangosan
Mikor a boltba léptem, Ashley épp autogramot adott egy sikítozó lánynak... majd kikísérte őt a boltból, amíg én vásároltam... mikor visszajött a száját törölgette...
- Ehh... gondolom jól laktál... - néztem rá fintorogva...
- Többek között - perverz vigyorgásától majd elhánytam magam...
- Érjünk már haza... - könyörögtem jelképesen...
A pénztáros le volt lassulva. a sor pedig lassan fogyatkozott Ash cigánykerekezett és táncolt unalmában ami rettenetesen ciki volt... többen mutogattak ránk... így is sokan tudták hogy kicsoda... az egyik megfelelő pillanatban elkaptam a karját...
- Állj meg... - sziszegtem - hogy tudsz te így titkolózni... - suttogtam oda...
- Ettől még nem derül ki... semmi...
Egy pasas figyelni kezdett minket... Oldalba böktem az újra riszálni kezdő fiút... hümmögött egyet, tudomásul véve mit akarok... végre sorra kerültünk.
Ahogy kijutottunk bepakoltam a kocsiba Ashley pedig elrohant... jobbnak láttuk külön menni. A férfi követett. A kocsiját figyeltem a visszapillantó tükörben... nem mentem haza... egy darabig gondolkoztam, hogy mit csináljak. Végül Clair háza felé vettem az irányt, de pár házzal előbb álltam meg. A férfi leparkolt mögöttem, mikor kiszálltam és elkezdtem sétálni odaugrott. Elkapta a karom, nekilökött az autómnak és a torkomhoz fogott egy kést...
- Mit akar? - kérdeztem, de befogta a számat...
- Hol a barátod? - kérdezte... tudtam, hogy Ashleyt keresi
- Mit akar tőle...
- Mit akarhatok egy büdös vámpírtól... hát megölni... - sziszegte...
- Tehát... elmondod szépen hol van...
- Elrepült... - mondtam, miközben szembe köptem, ez csak arra volt jó, hogy idegesebb lett...
Egyszer csak morgásra lettem figyelmes... egy fekete valami repült el előttem és a férfi eltűnt... a döbbenetem csak akkor lett teljes, amikor megláttam azt aki megmentett...