25. Meglepetés...

A feszültségünk szinte szét feszítette a kripta falait... amint odaért az alak, rögtön ugrottunk, de hiába...
A fejemet fogva ücsörögtem a földön és Andy is hasonlóan járt...
Az előttünk álló halványan mosolygott...
- Nyugalom...
- Ismerlek téged... - sziszegtem a fejemet taperolva... - de meghaltál...
- Ez nem kérdés... - mondta az öreg... Legszívesebben most megöleltem volna... ezért. - de nem haltam meg, csak pihentem...
Ashley és Rosy is elő bújtak...
- Hogyan juthatunk haza?
- Még hiányzik valaki... akiért vissza kell mennetek...
- Harry?
- Még él... mentsétek meg... és... kaput nyithatsz az otthonotokba
- Ezúttal segít?
- Igen... most veletek tartok...

A kapun át visszajutottunk a barlangba, Rosy azonnal átváltozott... fucsa kék színű apró lények vettek körbe minket... mint a tündérkék... de ezek égettek, ha hozzájuk érsz...
Futni kezdtünk kifelé. Ashley a hátára vette az öreget és úgy haladt... a tündérkék támadást indítottak ellenünk, de amint kiértünk megálltak. A barlang kijárata, mintha zárva lenne előttük...

Persze egyenesen belefutottunk a barlangot őrző masztiff seregbe... a vezérük felállt és elénk lépett...
- Megmentettétek őket... de nem hagyhatjátok el a szigetet... megállapodtunk...
- Nem is az a tervünk... meg kell találnunk a barátunkat is...
- Hát akkor haladjatok tovább... - olyanok voltak mint egy szoborcsoport...  

Az erdőn át haladtunk, több felé éreztük, hogy figyelnek minket...
A rétre értünk, ahol Harry feláldozta magát értem... onnan pedig tovább rohantunk míg végül a hatalmas szörnyek falujában találtuk magunkat... itt senki nem volt aranyos kiskutya... mind szörny alakjukban sétáltak fel alá... Rosy mellettünk sétált így, ha ugyan oda is néztek... nem figyeltek fel ránk túlzottan...

- Nem érzem Harry-t - mondta Ashley... - szerintem túlzottan le van gyengülve...
Rosy furcsa hangot adott ki... mint mikor csendre intesz valakit. Így csendben haladtunk tovább a hatalmas sátrak mellett... végül egy szörny elénk állt...
- Hova viszed a foglyokat?
- Harry mellé kell őket helyeznem, ez volt a parancs... - hazudta Rosy
- Arra találod...
Azzal tovább engedett minket és valóban... megérkeztünk egy óriási ketrechez, ahol Harry kutya alakban feküdt... mikor meglátott minket felkapta fejét...
Ahogy beléptünk Rosy is átváltozott...

- Mit tettetek? - nyögte Harry... - miért nem hagytatok... itt...
- Nem tehetjük, csak azért nem jöttünk előbb, mert azt hittük már nem élsz... - suttogtam... - de most... hazamegyünk!
- Túl gyenge vagyok... nem tudok átváltozni... sem mozogni igazán... - mondta...
Andy mellém térdelt és Harry fejét az ölébe vette... emlékszem rá, mikor ember voltam, mennyire tudott befolyásolni... Harryvel is ezt tette... megnyugtatta, hipnotizálta őt...
- Carry, lassan itt az idő... próbálj meg ajtót nyitni...
A nyugalmat magamra erőltetni ebben a helyzetben nehéz volt, már mind együtt voltunk, de a szörnyek fel alá járkáltak a kalitkánk előtt...
Az átjáró kicsire sikerült... csak egyesével tudunk átmászni... Ashley Rosy után ment, az öreg is átmászott Andy pedig Harryt adta át Ashleynek... a halál völgy eltűnt előlünk... ketten ott ragadtunk, mert megzavart minket egy mennydörgő hang...
- Boszorka... itt maradtok... estére megvan a vacsoránk... - dörmögte, mikor már egy tömeg állt ott, rádöbbenve, hogy csak ketten maradtunk...

Lassan telt az idő... Andyvel a földön ültünk és összebújva vártunk... a halálra... nem tudtam újra nyitni a kaput... mi itt ragadtunk a többiek a halál völgyben... és a család otthon ragadt tagjai azt sem tudják hol vagyunk... Reménytelen...
- Szeretlek Carry... - suttogta Andy a fülembe... - együtt vagyunk és ez mindennél többet ér...
- De most... meghalunk... - törtek vércseppek utat maguknak az arcomon...
Szorosabban magához ölelt...
Nem tudtuk megmenteni egymást ezúttal...