Megbocsájtható?

Andy:

- Ki az? - kaptam fel...
Az anyja zokogó hangja...
- Mi történt...?
- Az a lány... igazad volt... reggel holtan találtam őket... a lány írt nektek egy üzenetet... de a rendőrök elvitték... - zokogott...
- Istenem... megyünk máris... - csaptam le a telefont...
Nem törődve semmivel felkaptam Barbit... Nem volt hajlandó mozdulni... Útközben tárcsáztam azt, aki tudtam, hogy segíteni tud majd...
- Jake... óriási baj van... gyere Barbiékhoz... nem, ez most sokkal... más...
Mikor letettem könnyes szemmel nézett rám... csak csöndesen...
- Köszönöm... már sokkal erősebb vagyok, mint voltam... de ez... meggyötör... - ennyit mondott és az ablakon kifelé bámult az úton végig...
Legalább ezúttal beszél...

A ház előtt még ott állt a rendőrautó. Amikor megálltunk, kiszállt egy rendőr és felénk lépett...
- Hozzátartozók?
- Igen - felelte Barbi
Átkaroltam a derekát.
- Akkor bemehetnek... - a rendőr elállt az útból, mi pedig beléptünk.
Éreztem, hogy a torkomban van egy gombóc, ami egyre csak nő...

Barbi:

- Anyu! - rohantam oda a kanapéhoz, átölelve anyámat...
- Sajnálom, nem figyeltem eléggé... pedig Andy szólt...
Valamiért Andy csak lehajtott fejjel állt... tudom mi történik... saját magát okolja, és a baj az, hogy én is kicsit azt érzem, hogy hibás...
A bátyám halott és ez nem történt volna meg, ha ő nem egy elmebeteggel csalt volna meg... vagy az én hibám is lehet... hiszen... én mondtam neki, hogy szakítson vele tisztességesen... de aki tényleg hibás az csak is Emily... és Dani is, amiért nem hitt nekünk...
most már nem számít...
Elkéstünk...
Szerencsére Jake megjött így nem éreztem magam olyan egyedül és volt kivel beszélnem...
Andy anyuval maradt, amíg mi a szobámban ültünk...
Elmondtam Jakenek, hogy mit érzek... ő csendesen végighallgatott és nem szólt semmit, csak a legvégén...
- Nem tudom, hogy mit kéne, hogy érezz... hogy mi normális ilyenkor, de azt tudom, hogy nehéz és mindenkit hibáztatni nem lehet... de ha azt érzed, hogy Andy hibás... akkor vajon ezt meg tudod bocsájtani valaha?
- Tudod az a furcsa, hogy hiába érzem hibásnak... ahogy magamat is... mégsem haragszom rá... most olyan erősnek érzem magam... bár Dani hiánya hihetetlenül fáj... de mégis erősebbnek érzem magam...
- Érdekes...
- És ez, megbocsájtható vajon?
- Ez nem bűn... Dani örülne neki, hogy erősebb lettél...
- Kösz Jake... - átöleltem

Aznap otthon maradtam anyuval, apám eltűnt... bú felejtett valahol. Mi pedig elkezdtük megszervezni a temetést... Pár órával később egy rendőr felhívott, hogy elmehetek a levélért. Nem mondtam el anyunak, csak, hogy dolgom van... el kell szaladnom...
A rendőrség épülete előtt a lépcsőn ülve olvastam el a levelet... Emily írta...

*Sajnálom, de valamit valamiért... elvettél tőlem valakit, én is elveszek tőled valakit... nem kellett hozzá sok, Dani eléggé elgyötört lélek volt... tudtad, hogy a testvéred reménytelenül szerelmes volt... a pasidba? Hát látod? Nem is ismerted őt... nekem elmondta... mert bízott bennem... ezzel a tudattal élj tovább... a testvéred azért ment bele az öngyilkosságba, mert szerelmes volt abba, akinek az ágyában ébredsz... aki mellett álomra hajtod a fejed... és akivel azt képzeled, hogy le fogod élni az életed... milyen furcsa nem? Van bennünk közös... mindhárman egy emberért vagyunk oda... de te nyertél... gratulálok...*

Azt hiszem megőrültem... újra olvastam e levelet... Andyt tárcsáztam... pár perccel később már a kocsiban ültem... a levelet olvasta... és maga elé bámulva ült...
- Dani... szerelmes volt... belém? - zavartan nézett rám...
- Nem tudom... lehet, hogy ez csak egy utolsó kés forgatás... hogy szarabb legyen nekünk...
- Nem tudom, de szerintem, a legjobb, ha úgy emlékszel rá, ahogy te ismerted... és nem úgy, ahogy egy őrült... - lehajtotta a fejét... - annyira sajnálom... meg tudsz valaha bocsájtani? - nézett a szemembe... könnyek törtek utat az arcán... elszorult a torkom... átmásztam az ölébe és átöleltem....
- Nem haragszom rád... tudod... ez mindannyiunk hibája volt kicsit... de Emily tehet róla a leginkább...
- Köszönöm, hogy ilyen vagy... - szorosabban ölelt...
A levelet elégettük, hogy senki ne láthassa soha... a tüzet némán bámultuk, amíg elégett... így engedtük el Dani emlékét...