11. Új világ...

(A mai utolsó rész... sajnálom... ) 
A fájdalom szó nem megfelelő arra, amivel az átváltozás járt... Hol láttam Andy fájdalmas arckifejezését, hol csak a semmiben lebegtem, miközben a méreg átjárta a szerveimet és sorra leállította őket... minden apró milliméteren éreztem, ahogy áramlik a testemben éget és lassan elemészt belülről...
Mikor vége lett, felültem... a hatalmas fa árnyékában biztonságban voltunk az esőtől, ami időközben áztatni kezdte a tájat... Az esőcseppek hangja dobszólóként kongott a fejemben, de ahogy nem koncentráltam rá elmúlt az éles hang... Andy mosolyogva nézte, ahogy próbálkozom...
- Ugye nem haragszol? - Megráztam a fejem... nem tudtam megszólalni... - a hangod visszajön nemsokára, csak a...  - sötét fény villant a szemében - én tehetek róla... annyira bánom ezt az... egészet... de nem találtunk napokig, mert... nem volt nyom... Ashley nem hallott semmit... és csak a vérszag vonzott minket végül oda...
Lehajtottam a fejem...
Nem ő volt a hibás, hanem én voltam túl törékeny... ráadásul egyáltalán nem tudtam haragudni, különlegesnek éreztem magam és végre nem éreztem, hogy mennyire különbözünk...
Odakúsztam hozzá és a szemébe néztem mosolyogva, végre beadta a derekát és elmosolyodott ő is...
Szeretlek téged... gondoltam jó erősen
- Én is szeretlek Carry... - sikerült. Átölelt és megcsókolt... szinte beleszédültem az elsöprő érzelmekbe ami hirtelen átrohant rajtam...
Andy megtartott, aztán hirtelen megfogta a kezem és futni kezdett léptést tudtam vele tartani, miközben olyan tempóban haladtunk, hogy a levegő süvített mellettünk... Ashley illatát már messziről éreztem... és hallottam is őt... énekelgetett, miközben a körmével kapirgálta egy fa kérgét...
- Várj! - torpant meg Andy... van itt valaki... Ashley is elhallgatott, a köztünk lévő távolság már nem volt nagy, de még nem láttuk egymást... a valami mocorgott pontosan előttünk haladt át... éreztem valami elképesztően varázslatos illatot... ínyem fájdalmasan lüktetett, szemfogaim előbújtak... Andy elengedett... az előttem álló férfi ismerős volt... de nem érdekelt... csak a vérét akartam. Ashley is odaért... a vérszagra előkerült... Rájöttem ki az... a férfi aki fogva tartott, de annyira el volt torzulva az arca, hogy nem ismertem rá.
- Most bosszút állhatsz... ezért hoztuk ide... - mosolygott Andy rám, de megráztam a fejem...

A vérét vettük, de nem öltük meg.
Mikor végeztünk az erdő szélére kísértük... Andy varázslatos hangján megnyugtatta és a férfi azonnal mély álomba merült...
Nem akartam mást, csak otthon lenni, és Andyhez bújni...
- Menjünk haza... - suttogta oda és átölelt... Ashley fintorgott egyet, majd elrohant...
Kérdőn néztem Andyre
- Nyálasnak tart minket... ezért ő hazáig fut... majd figyeld meg... fog még sírni...
Mosolyogtam...
- Tényleg nem bánod? - kérdezte az autóban...
Megráztam a fejem, amilyen határozottan csak tudtam...
- Akkor jó... - áthajolt és ajkai az enyémre tapadtak...