07. Álmatlanság... újabb éj...

Eltelt pár nap... a fiúk koncertjére igyekeztem Em társaságában... az álmatlanságom kialakulásának második napján... ez van, ha az ember barátai kizárólag vámpírok... de a napokig ébren levés... engem megterhelt... szinte vonszoltam magam. Jake már várt minket a bejáratnál, így bemenekültünk a tömeg elől... Ashley ölében két véres lány vonaglott... CC egy pohár vérrel ült mellette... tuti elhányom magam mindjárt... Andy-t kerestem...
- Menjünk ki innen? - kérdezte hátulról átölelve...
- Jó lenne... én nem hiszem, hogy jó vámpír lennék tudod...
- Hidd el... akkor nem lennél rosszul tőle... - nevetett...
- Hallod, a gondolataimat? - kérdeztem, miközben egy másik szobába léptünk...
- Nem... csak az érzéseidet... érzem... és ebből elég könnyű kitalálni, hogy mit gondolsz...
- hmmm?
- Például amikor megláttad CC nyakát... döbbenetet éreztem... és mivel tudom, hogy nem volt ott seb... elég könnyű volt rájönni... vagy az előbb éreztem az undort... a vér sok emberre van ilyen hatással... ezért tudtam mi a baj...
- Értem... ez akkor is... érdekes dolog... és mindenkinél működik?
- Nem... eddig te vagy az első ember... - mosolygott...
- És vámpír?
- Az más... nálunk minden jobb... erősebb... úgyhogy vámpíroknál simán működik...
- Menni kell... - kopogott be Jinxx
- Gyere... - a színpad mellé állított, beláttam az egészet. És láttam az embereket is... rengetegen voltak...



Már meg sem lepődtem, mennyire jók... csak mosolyogva néztem őt, ahogy énekel... Emily mellettem állt és Christ bámulta...
- Mióta vagytok együtt? - kérdeztem
- Húhh... legalább 20 éve... mondta a 17-nek kinéző lány... elnevettem magam... - naa... öreg vagyok...
- Bocs... de annyira furcsa ez még...
- Értem... - nevetett velem végül...

A koncert után haza indultunk ketten, Emily nem akarta végigvárni, az autogram osztást én pedig épp összeesni készültem a fáradtságtól...
Az ágyban feküdtem, de képtelen voltam elaludni. Forgolódtam és eszembe jutott, hogy milyen halandónak lenni ebben a környezetben... az embernek határozottan nem tesz jót, ha csodás lényekkel van körül véve... Az ajtó kinyílt, majd becsukódott. Harry volt az...
- Megjöttek a többiek... - dörmögte
- Kösz, hogy szóltál... - megcsóválta a farkát és kicammogott...
Felkeltem és felöltöztem, a hajamat összefogtam és kisétáltam a többiekhez. A nappaliban ültek és ittak, Andy szokásához híven a teraszon ücsörgött a medencét bámulva... épp Rosyval beszélgetett... Mindketten hallották, hogy jövök, efelől kétségem sincs. Leültem Rosy mellé és megsimogattam a fejét.
- Miért nem alszol? - kérdezte Andy, miközben megfogta a kezemet és maga mellé húzott.
- Nem tudok... napok óta nem aludtam... - hozzábújtam.
- Nagyon jól bírod... más ember már beleőrült volna ebbe a sok furcsaságba... - mosolygott.
- Azt hiszem, nem miattatok nem tudok aludni, valamiért... állandóan a fejemben van, hogy én csak...
- Ember vagy? - morgott egyet...
- Ha ti emberek nem lennétek, mi nem is létezhetnénk... - suttogta... - szükség van rátok... tudod te hány ember mentette már meg vámpír életét?
- Nem... de ez olyan, mintha hálás lennék a krumplinak, mert megehetem...
- Az gondolod, hogy csak tápláléknak vagy jó? - szeme vadul villant és meg csillant a fény a fogain...
- Neked lehet hogy nem... de...
- A többiek a barátjuknak tartanak annak ellenére, hogy más vagy mint ők. Az emberek nagyon sokáig üldöztek minket... szóval egy egy körforgás... a táplálkozás szempontjából... de ahogy ti emberek úgy mi is képesek vagyunk érezni... sőt! Talán még erősebben is...
- Hé, nem akartalak megbántani, de akkor is rossz érzés, hogy gyenge vagyok...
- Ne viccelj... három napja nem alszol... két életet élsz egyszerre... és gyenge vagy?
Ez elhallgattatott... talán jobb ha nem veszekszem egy vámpírral... mosolyogtam

Andy felemelt és a szobámba sétált velem.
Az ágyra fektetett és fölém hajolt. Vártam, hogy megint hipnotikusan álomba ringat, de ezúttal más tervei voltak... ami jobban tetszett az alvásnál... óvatosan átölelt mintha csak törékeny lennék és megcsókolt, de azt viszont ellentétben óvatos karjaival, olyan vágyakkal telítődve hogy nem hittem el, hogy érezhet valaki így irántam. Egyre hevesebben csókolt és karjai megfeszültek, éreztem, hogy harcol magával, morgott. Ujjai fürgén végigsiklottak a gerincem mentén majd egyetlen mozdulattal letépte a pulóvert rólam. A szakadás hangja még a fülemben visszhangzott, amikor a következő szakadó hangra lettem figyelmes. Ezúttal a bugyim vesztette életét, így egy térdzoknit leszámítva teljesen meztelen voltam, felemelt és a falhoz nyomott testével a karjaimat nyaka köré fontam lábaimat pedig a dereka köré és közelebb húztam magam hozzá. Kezei most már követelőek és erősebbek voltak. Észre sem vettem, ahogy megszabadult saját ruháitól is. Egyetlen határozott mozdulattal magára rántott és a falhoz nyomott. Hihetetlenül gyönyörűnek tűnt az egész, amíg egyszer csak a tudatalattim SOS jeleket nem kezdett továbbítani az agyamnak. Andy máskor gyönyörű kék szemei hirtelen villámokat szórtak felém és tudtam mi következik, de nem bántam. Most nem. Éreztem borzongató leheletét a nyakamon majd egy alig érezhető fájdalmat. Megharapott. Ezúttal nem fájt annyira. Közben még mindig bennem lüktetett és most még jobban a falhoz nyomott Kezeit a fejem fölött a falnak támasztotta és hagyta, hogy én kapaszkodjak belé, hogy tartsam magam. A száját elemelte a nyakamtól és éreztem, hogy a meleg vér végigfolyik a testemen. A saját vérem. Andy szemei kéken ragyogtak. Kezeivel most megtartott. Éreztem, hogy egyre jobban akar engem és lassú, de erőteljes hullámzással a gyönyörbe hajszol. Elájultam...