23. Menekülés újra...

Rosy nyomában hittem magam... éreztem őt, de hirtelen megcsapott egy újabb szag és mire feleszméltem késő volt.
Nekirohantam Ashleynek...
- Te hogy? - nézett meglepve
- Harry hozott ide... és te?
- Engem is... végig aludtam az utat...
- Ahogy én is... biztos nem akarta, hogy valamelyikünk egyedül maradjon...
- Biztos, bár én itt ébredtem tök egyedül...
- Menjünk keressük meg őket.
Tovább haladtunk az ismerős szagot követve. Ashley hirtelen megtorpant...

 Egy bullmasztiff állt előttünk...
Bár nem volt szörny, így is hatalmas volt...
- Te vagy Carry, Harry barátja? - kérdezte... rám bámulva...
- Én...
- Akkor gyertek velem...
Utána indultunk, végül egy barlangban kötöttünk ki, ami előtt hozzá hasonló kutyák álltak... őrizték egy társukat.
Az, amelyik engem vezetett, beállt a félkörbe... csatlakozva társaihoz.



Ott álltunk szembe velük és nem tudtam mire számítsunk, Rosy szagát halványan éreztem.
A fekvő kutya beszélni kezdett...
- Mi vagyunk a vezetők... ezen a szigeten... tudomásunkra jutott, hogy mit keresetek... A vámpír herceg valóban itt van... de nem engedhetünk el titeket, hiába találjátok meg... Tudtok a szigetről... és ez veszélyt jelent ránk...
- De hát mi végig aludtuk az utat...
- Nem számít... nem bízunk senkiben... de a barátotokat megtaláljátok... a barlang legmélyebb pontján...
- Köszönjük a segítséget, akkor mi mennénk is megkeresni...
- Menjetek csak... vigyázzatok a föld alatti lényekkel...
A barlangban lassabban haladtunk, a kutyára hallgatva próbáltunk odafigyelni minden lehetséges veszélyre.
- Hogy fogunk elmenni a szigetről? - kérdezte Ashley végül...
- Őszintén megmondom, fogalmam sincs... de egyenlőre csak az érdekel, hogy Andy-t és Rosy-t megtaláljuk... Ráérünk utána gondolkozni a menekülésen...
Hamarabb csapott meg Andy és Rosy illata, mint gondoltam... Egy sarokban kucorogtak, mindkettő aludt... Andy ránézésre nagyon legyengült, Rosy pedig most még apróbbnak tűnt...
Andy mellé térdeltem, és próbáltam felébreszteni... de csak Rosy mozdult meg...
- Carry... tényleg te vagy?
- Én... haza viszünk titeket...
- Adj neki a véredből, különben nem fog felkelni... de innen... nem fogunk tudni megmenekülni...
A kezemből vérrel itattam Andy-t aki végül hálásan nyitotta ki gyönyörű kék szemeit... Végre megölelt...
- Sajnálom... - suttogta... - sajnálom, hogy nem mentettelek meg... de Rosy nem hagyta...
- Pedig mindent megtett... majdnem leharapta a fülemet... de meg kell értened Carry... én az ő érdekeit kell, hogy szem előtt tartsam... ez a feladatom...
- Nem kell magyarázkodni... örülök, hogy megmentetted őt... - simogattam meg a kis mopsz fejét...
Andy magához húzott...
- Soha többet nem engedlek el... - suttogta...
- Remélem is... - a vállára döntöttem a fejem... - de előbb ki kéne jutnunk innen...
Ashley is leült közénk és gondolkozni kezdtünk...