19. Halál völgy...

A tűz ropogva emésztette fel az ágakat, bevilágítva mindent... az erdő színei eltűntek, csak szürkén álltak a fák... narancssárgán olvadoztak a melegtől... Clair ördögi vonásait mégis tisztán láttam, miközben a végzet lángjai felém tartottak...
A tűz nem égetett, pedig már vártam, a lángok a lábamat nyaldosták, de ekkor hirtelen máshol találtam magam...
Egy hosszú alagút elején álltam... meg kell mentenem a többieket. Azonnal rohanni kezdtem.
Az út végig egyenesen vezetett. Egy barlangban kötöttem ki, onnan egy irányba tudtam volna tovább menni, de megtorpantam... besütött a nap...
A legyengült szervezetem nem tudom kibirná e... de meg kellett próbálnom... Andyért...
Magam elé képzeltem gyönyörű szemeit és kiléptem a fénybe. A fejem azonnal fájni kezdet, mintha ezer kést vágtak volna belém... égetett... de a fájdalmaim elé helyeztem az érzést, hogy mennyire szeretem őt... és ha ugyan bele is halok, meg kell mentenem...
- Andy - nyögtem, miközben vér folyt a szememből... sírtam...
Nem tudtam merre visz az utam, de árnyékot láttam végre... ahogy odaértem, akkor vettem csak észre... egy alak ült a fa alatt.
- Már vártam rád... - mondta az idős férfi...
- Ki maga?
- Mindennek eljön az ideje, de ennek még nem jött el... nem ez a megfelelő kérdés...
- Miért vagyok itt?
- Ez a kérdés már nem rossz... Ez itt a Halál völgy... itt találod meg a megfelelő irányt...
- Hogy kerültem ide?
- Ez buta kérdés... hát én hoztalak ide... - ez a Yoda, csak húzza az időmet...
- Meg kell mentenem...
- Tudom, ezért vagy itt... ezért hoztalak ide... de még nincs itt az ideje... ülj le ide mellém...
Az árnyék jótékonyan hatott... a fejem már nem sajgott...
- Kérdezd újra... - próbáltam ráhangolódni az érzelmeire, de semmi... nyugalom...
- Ki maga ? - tettem fel a kérdést, amire nem kaptam választ...
- Az ősi vámpírok kriptájának őre...
- Akkor ez itt a kripta? - mutattam a templom szerű építményre...
- Így van... be kell mennünk... ha eljön az idő... addig, meditálj velem....
Meditáljak... azt hittem felrobban az agyam...
- Mire kell várni?
- Ezt sem tudod... vámpír vagy és fényes nappal akarsz sétálgatni? Nem égtél már így is elég sokat???
Morogtam egyet...
- Húnyd be a szemed... és koncentrálj a nyugalomra... mert zavarod a köreimet... - nézett rám az öreg... hát szót fogadtam... mást úgy sem tehetek... nincs más segítségem...
Mikor percekkel később beletörődtem épp, a várakozásba és a lelkem kis zugába sűrítettem az aggodalmamat, fölé nyomva az erőltetett nyugalmat, megszólalt...
- Itt az idő... - mikor kinyitottam a szemem... korom sötét volt... percek... lehet hogy mégsem percek voltak...
A kriptába léptünk, a falakon végig fáklyákon égett a tűz bevilágítva a termet... minden felé csontok...
A fal, a mennyezet, minden csontokból... De ezek emberi maradványok... Az öreget követtem... egy újabb terembe, majd még következett pár... összesen hét... a hetedik teremben... hat koporsóban ott voltak az ősi vámpírok maradványai... a hetediknek meg volt hagyva a hely, de üres volt... Andy...
Az öreg rám emelte tekintetét és várt
- Kérdezz...
- Mit kell tennem?
- Ez nem a jó kérdés... - megint az időmmel és az idegeimmel játszik...
- Hogy segíthetnek nekem? - pattant ki belőlem a kérdés hirtelen...
- Ez volt a fő kérdés... támaszd fel őket a véreddel és a méreggel ami Andyből származik és benned van... most pedig neked adom, amire szükséged van... az én utam itt véget ér... vedd a véremet, hogy megerősödj...
A nyakát felém tartotta... engem rögtön átjárt a mardosó éhség...
- Köszönöm... - suttogtam, miközben odaléptem és megtettem amit mondott... mikor végeztem, a testét a falnak támasztottam... ö pedig örök álomba merült...
A koporsókat sorban kinyitottam, a saját csuklómba haraptam és mindegyik testet a véremmel tápláltam... már nem tudtam többet tenni...
Vártam...