21. A pokol...

Andy azonnal átölelt, tudomást sem véve a körülöttem állókról...
- Azt hittem bajod esett...
- Ők... - mutattam az ősök felé
- Sajnálom... de... nem látok semmit... - döbbenten nézett rám...
- A... az nem lehet... - az ősi vámpírok ott álltak... tisztán láttam.
- Carry, szerintem valami nincs rendben...
- Szerintem sem... - néztem őt meredten...

Andy torkának ugrottam... fulladozott egy darabig a földön, a szorításom alatt, majd nevetni kezdett... Clair feküdt a helyén... a torkán a kezeimmel, de még így is nevetett...
- Ha megölöd, nem tudjuk meg miért maradt itt... és hol vannak a többiek - mondta a királyné...
- Igaza van... - suttogtam...
- Magadban beszélsz? Te szerencsétlen!!! - Nevetett tovább betegesen a banya... az őrület határán állt...
- Hol vannak...?
- Nem tudom... - akár mennyire is rafinált volt, láttam, hogy őszinte...
- Mondd el mi történt... - parancsoltam rá...
- Miután eltűntél, a lelkek fellázadtak ellenem... és eltűntek a családoddal... de a herceg nem volt köztük...
- Indulj meg... - a karjait tartottam...  - ha varázsolsz olyan helyre küldelek, amit nem élsz túl...
Már nem nevetett... félelem látszott az arcán, egyedül maradt. Nem állt már mögötte a szellem falu...
Az ősi vámpírok előttünk haladtak, őket követtem, de Clair erről mit sem sejtett ő nem látta őket...

Egy hatalmas barlang bejáratához közeledtünk.
A sötétségben is jól láttunk. Technikailag halott voltam, mégis féltem. Nálunk félelmetesebb lények létezhetnek? Nem hiszem.
Jó pár kilométernyi gyaloglás után Egy lépcső következett, ami meredeken vezetett lefelé. Rájöttem mitől féltem. A pokolba megyünk. Egyenesen… és a pokolban olyan dolgokat láthatok, ami rosszabb, mint a félelem…

Ahogy haladtunk lefelé, azt vártam, hogy melegebb lesz, de épp ellenkezőleg… Jeges táj várt minket, a lábunk alatt, mintha korcsolyapálya lett volna. Éktelen sikoly törte meg a csendet.
- Nézz le!! - kiáltotta Clair.
Mindannyian a tükör jeget bámultuk. A jégpáncél alól arcok néztek ránk. Halott arcok. Halott emberek. Az egész jégmező egy hatalmas temető volt.

- Menjünk innen - könyörgött... 

- Most már nem vagy olyan bátor? Gondoltál volna erre, amikor ellenünk fordítottad a szellemeket...

Felnyögött... az előttünk haladó ősök nem beszéltek, csak folyamatosan haladtak, nem mondták hova tartunk...
Egy hatalmas kő kapu előtt álltunk. A király és a királyné a kezüket tették két pontra és kinyílt az ajtó, nyikorogva a jégen. Odabent megpillantottam a lelkek faluját... ezúttal sokkal valóságosabb volt mint az erdőben.
A Királyi pár tovább lépkedett, amíg testőreik előre szaladtak... pillanatok alatt elővezették a hét lelket... nem ellenkeztek. A "főnök" a király előtt állt és valami ismeretlen nyelven beszélt, miközben idegesen mutogatott Clair felé... aki reszketett a félelemtől...
A király válaszolt... nem értettem semmit... ez borzasztóan idegesített... a királyné megérezte ezt... és felém fordulva magyarázni kezdte, hogy most eldönti a lelkek vezetője, hogy elfogadja e a király ajánlatát... miszerint Clairt kicseréljük a családomra...
A szellemlény gondolkozóba esett...
Nem éreztem nála érzelmeket... és ez aggasztó volt. Köszönetet mondtam a királynénak...
- A herceg nincs itt... nem tudják merre lehet, mert nem tudták elfogni... - mondta, mikor a vezető megint megszólalt... - de a boszorkány jó csere azokért, akiket fogva tart...
Megállapodtak...